Amíg Vera nem jön ki, igyekszünk tudomást sem venni erről a rémálomról
(Zsuzsa, Vera testvére)



Ha már így alakult a dolog az mégsem járja, hogy egy tök idegen fölözze le más fáradságos munkájának a gyümölcsét. Vera térden állva készített remekművének hasznából eddig csak a spekulánsok részesültek. A család szerint viszont igenis ildomos lenne megfelelően honorálni a főszereplőt is. A rokonok megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a film rövid idő alatt 4,5 millió forint hasznot termelt és így máris újabb sorozat kiadására kerül sor. Egy gyors szorzás eredményeképpen nem nehéz kiszámolni, hogy a várható bevétel akár a 10 milliós nagyságrendet is elérheti. Ezért már érdemes lehet harcba szállni. Még akkor is, ha eleinte elképzelhetetlennek tartották, hogy az érzékeny lelkű kategória favoritja ilyesmibe keveredhetett volna.


Visszataszító, ahogy az emberek a testvéremről beszélnek, és belegondolni is szörnyű, hányan bámulták azt a videót. Azt sem értem, hogy aki a castingot rendezte, miként adhatta el, és Vera tudta nélkül hogyan dobhatták piacra - mondta Zsuzsa, aki számára érthetetlen hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe testvére. A válasz egyszerű, úgy, hogy általában ilyenkor előzetesen lemondanak az alanyok minden jogukról, a lehetséges karrier reményében.


Azt hallottam, hogy háromezer példányt adtak el a DVD-ből, ez pedig kivételesen sok. A peranyagba belevesszük azt is, hogy ezek az emberek mennyi pénzt kaszáltak a testvérem által. Szerintem ebből Verának is részesednie kell.

Ezek szerint a pénznek tényleg nincsen szaga. Az eddig eladott 3000 db. DVD egyenként 1494 forintért került a kíváncsi tulajdonosokhoz. A bitang producer viszont mossa kezeit, miközben a búsás hasznot számolja.

Pontos elszámolást még nem kaptunk, de a kereskedők máris jelezték, olyan jól fogy a film, hogy nyomjunk még egy kört belőle - nyilatkozta örömmel. A várható per elébe viszont örömmel áll, mert véleménye szerint a jogokat megvásárolta, így a mohó család számára nem kíván részesedést adni, sem a jelenlegi, sem a továbbiakban várható haszonból. Azt azonban már régebben is elmondta, hogy ha Vera kijön, akkor szívesen készítene vele egy hasonló művet, amiért már természetesen a köszönömön kívül egyéb honoráriumot is kapna.

VV Vera pornófilmje


A tegnapi téma kapcsán, számtalan levelet kaptunk. Fecó „felesége” ugye kiszivárogtatott olyan információt, amit csak a közeli hozzátartozóknak lett volna joguk tudni. Többen kérdeztétek Angéla Facebook elérhetőségét. Mint írtuk az akkori portfólióját megszüntette, illetve őszerinte valaki megtette helyette. De a kíváncsiaknak megkerestük a jelenlegit. Itt látható is, hogy éppen az állítólagos hackertámadásról beszél. A másik linken egy érdekes beszélgetés olvasható tőle Fecó hivatalos oldalán.


Fecó "feleségének" új, titkos adatlapja

Angéla új hozzáférésével már ismét "elemzi" a játékosokat

Ezt a Facebook profilját törölte Angéla

Egy minikocsmát kapnak a játékosok, hogy megfelelő körülmények között olthassák szomjukat és bulizhassanak kicsit. Vera lesz a pultoslány. Csaba úgy tűnik rámegy a szerelmi szálra. Az egyetlen szóba jöhető lánynál, Seherezádénál próbálkozik. Udvarlási technikája nem igazán haladja meg Péterét, de legalább nem variál sokat. Egy pillanatra még egy csók lehetősége is felmerül, de szűzike úgy kapja el a fejét, mintha Drakula tekintett volna be az ablakon.

Csaba és Seherezádé között alakul valami, a csók azért még nem jön össze


Attila számára is tartogatott egy kis mámort a nap. Sikeresen kifülelte, hogy Vera számára testileg rendkívül vonzó. Ez tényleg meglepő. Lehet, hogy a sorozatos incidensek hátterébe pusztán egy elfojtott szexuális őrület áll? Gyorsan tisztázza is a kérdést. A hölgy egyelőre még bizonytalan, mert ilyen szempontból még nem volt ideje átgondolni a kapcsolatukat. Azt már csak mi jegyezzük meg, hogy mekkora poén lehetne az a kevésbé valószínű lehetőség, ha ezek ketten egy estére egymásba gabalyodnának.

Attila kihallgatja, hogy tetszik Verának


Attila egy nappal korábban még azért kampányolt, hogy Eszter és Seherezádé rátegye a jelét és kimehessen párbajozni. Az ügyvédnő eleinte ódzkodott az ilyen típusú megoldástól, de aztán átgondolva a javaslatot lázas szervezésbe kezdet. Felismerte ugyanis, hogy ellenkező esetben komoly eséllyel ő mehet megint SMS-eket kunyerálni. Nem tartja ugyan gyengének magát, de minek a fölösleges izgalom? Igaz egyelőre elképzelni sem tudja, miféle videó kering róla pár napja és, hogy mennyire elfordultak tőle a támogatói, mióta levetette a jó kislány szerepét.

Eszter megmutatja titkos énjét, avagy mit ne csinálj a tárgyalóteremben



Így aztán mégis csak jó ötlet lehet, ha Attilát küldik párbajra. Ezért még az ősellenséggel, Verával is egyeztet, nehogy szavazategyenlőség alakuljon ki és kárba vesszen a nagy szervezés. Csakhogy közben Attila meggondolta magát, már nem annyira szeretne egy bizonytalan küldetésbe indulni. Eszter konkrét kérdésére vissza is vonja az ajánlatát. Na most mi legyen? Túl jól ki lett ez találva ahhoz, hogy veszni hagyja a tervet Eszter. Még a végén tényleg őt találják meg megint. A kissé koncepciózus véleménye szerint, ez már olyan gyávaság, ami nem is tolerálható. A gyávákat pedig ő nem szereti. Így most fennáll a lehetőség, hogy az elszánt lány, akarata ellenére lökdösi ki a bátortalan jelentkezőt a kapun, csak ezért cserébe nehogy ő legyen az aki elkíséri.

Eszter talán túlbecsüli magát: Lesz*rom Attilát ráteszem a jelet!



Péter szerint barátjának szüksége lenne egy párbajra, hogy fel tudja mérni mekkora a támogatottsága.


Attila tökéletesen jól látta: ki kell mennie párbajozni, hogy érzékelje a kinti hangulatot, mert bent nem tudja megítélni, szeretik-e vagy sem. Ez egy nagyon őrjítő állapot.Nagyon aggódom a pacákért, mert tényleg fantasztikusan jó srác, gyakorlatilag bárkit kivihet, ha rá kerül a zöld kendő, de abban bízom, hogy nem Csabit akarja ellenfélnek. Azzal még ráérünk.


A törzskommentelők jelzései alapján a blog eddigi viszonylag barátságos hangneme a Facebook kommentelési lehetősség bevezetése óta negatívan változott. Kérem, hogy jelezzétek véleményeteket, mit tegyünk. Levegyük az új platformot és maradjon minden a régiben, vagy várjunk még hátha pozitív irányba változnak a dolgok?

A jobb oldali sávban mindenki szavazhat kedvencére.

Kedves Olvasóink, kérjük lájkolják a Facebook oldalunkat, és a napi cikket, mert ezzel a szerkesztőség napját aranyba öntik egyetlen kattintással.


Legnézettebb videók:

Olivér elszólja magát az éjszakai adásban

Eszter megmutatja titkos énjét, avagy mit ne csinálj a tárgyalóteremben

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

Kinga leleplező videója

VV Vera pornófilmje

A titkos, rejtett kamerás felvétel, hol Gigi tárgyal a pornózásról

Gigi Playboynál készült erotikus videója 18+

VV5 Online közvetítés