Feljelentették VV Attilát

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Szörnyűségesen halálos, véres történetet vetett a kíváncsi olvasóközönség elé a magyar bulvárszféra: a VV5 győztesét feljelentették, sőt meg is fenyegették! A történet persze nem egészen úgy szól, ahogy azt a nagy szenzációhajhászás közben páran megfogalmazták, úgyhogy pár sorral lejjebb egy kicsit higgadtabb beszámoló olvasható. Fecó megkapta áhított tévéműsorát, Vera meg könyvet kezdett írni – avagy tovább folyik az ismeretlenség elleni küzdelem.

Kezdjük a dalos pacsirtával: VV Fecó is fellép a Házibuli Attilával című műsorban most vasárnap este. Aki nem ismeri a műsort, érezze magát szerencsésnek. Olyan méltó társaság fogja körbevenni, mint Komonyi Zsuzsi, Komár László, Mercy együttes, Kaczor Feri, Attila és a Ladies, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Bízzunk benne, hogy az ipar oszlopos tagjává válik kis barátunk, aki még mindig az RTL-t vádolja vereségével.

Fecóról már dal is született. Megnézni egyszerűen kötelező

Fecót küldik az oroszlánok elé

Vera meg könyvet ír, talán az egyetlen dologról, amihez igazán ért. (Nem, nem a pornóiparról.) A VV6 jövendő játékosait szeretné tanácsadó könyvével kioktatni. Az biztos, hogy ha a következő sorozat tucatnyi hisztérikával lesz tele, az egyszeri szerkesztőség elégedetten csettintve nézi, ahogy a cikkek szinte megírják önmagukat.

Elmondása szerint mindig érdekelte az írás, és már odabent eldöntötte, megírja, hogyan élte meg az egész Való Világot. "Szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy jelentkezzenek a következő szériába, miközben instrukciókat is adott nekik" - árulta el terveit.

Véleménye szerint nincs recept egy ilyen játékra, de úgy látja, lehet tudni előre, milyen megpróbáltatások érhetik a villalakókat és ezeket a tapasztalatait osztaná meg az olvasókkal. "Célom, hogy ha valaki elolvassa a könyvemet, azt mondja: mindezek tudatában be akarok kerülni a játékba" – mondta. Jelenleg kiadót keres könyvéhez, úgyhogy az érdeklődők ugorjanak a lehetőségre, amíg nem késő!

A Villa boszorkánya 3 napja még szomorú pénztelenségét tette közzé, mert se hakni, sem állás, most plasztikai műtétre adta a fejét. Talán megirigyelte egykori konkurense kacsacsőrét ezért ő is bevonult egy kis ajakfeltöltésre. Az eredmény még egyelőre nem publikus, de már meg van ígérve, hogy nemsokára láthatjuk a csodát.

Konzultáltam a dokival... ajakfeltöltés, de csak diszkréten. Hamarosan felteszem a képet, milyen szépen dolgozott! Nem mondom, hogy fájdalommentes... de megéri! Én úgy féltem, de nagyon türelmes volt a doki és nagyon jó fej! Tele van akciókkal most egyébként! Ajánlom mindenkinek, aki jó dokit keres!

A nap főhíre a „feljelentett” Attila. Mivel a Villában nemigen jött össze neki, erőltetett menetben folytatja a nőkeresést idekint is. Erre minden eszközt igénybe vesz, még a hazai társkereső oldalak garmadáját is. Igen ám, de valahogy mindenki azt gondolta, hogy csupán egy ál VV Attila-zaklatja, és profilját többször is feljelentették az oldalon, sőt törlését is sikerült elérniük.

„Az elmúlt két hétben kétszer voltam olyan helyzetben, hogy privátban találkoztam lányokkal, ami ennyi idő alatt nem túl jó arány. Ezen a két randin viszont jól éreztük magunkat, beszélgettünk, nevetgéltünk, a többiről meg egy úriember nem beszél, majd mindenki hozzágondolja azt, amit akar. Több szórakozóhelyen megfordultam már az elmúlt napokban, mindenhol rengetegen leszólítanak” – nyilatkozta Attila.

Hozzátette: hagyja, hogy egyszerűen megtörténjenek a dolgok, és minden a maga ütemében haladjon. Nem erőlteti, hogy normális, komoly kapcsolatot találjon, de ha jönne egy ilyen, nem lenne semminek sem az elrontója.

A történethez még hozzátartoznak azok a pletykák, mely szerint a műsor végén talán holmi taktikai megfontolásnál komolyabban is összemelegedett Seherezádéval. A kezdeti sok elfoglaltságuk száma is csökkent némileg, így egyre több időt tudnak egymásnak is szentelni. Talán ez adott okot arra, hogy szárnyra kaptak a pletykák, miszerint egy párt alkotnak. Nos, ha a nagy csajkutatás nem lenne elegendő cáfolat, a szöszi is ellenkezőleg nyilatkozott a dologról. Bár sokaknak szemet szúrt, hogy a VV5 óta Attila és Seherezádé igen sok időt töltenek együtt, utóbbi  határozottan cáfolja ezeket a híreket és a jövőre vonatkozóan is ez az álláspontja. Mindezek ellenére úgy gondolja, hogy kapcsolatuk egyre mélyül és az elmúlt időkben már sok bensőséges dolgukat is megosztották egymással – táncolt vissza már-már politikusok módján.

Szöszikénk egyébként visszamenőlegesen kikészült Eszter viselkedése miatt is. Most, hogy már meg tudja nézni az összefoglalókat, kicsit más képe van volt barátnőjéről.

Seherezádé  megszabadult a ruháitól

Seherezádé eddigi legtöbbet megmutató kitárulkozásai

Seherezádé levetkőzi gátlásait a jacuzziban

 Seherezádé elolvadt a medencében

„Amióta kijöttem a Villából, a rajongóim folyamatosan arra hívják fel a figyelmemet, hogy mik történtek a játék során a hátam mögött. Amikor van egy kis időm, akkor visszanézem az összefoglalókat, és valóban sokkoló dolgokat tapasztalok. Nagyon sokszor megdöbbentett Eszter viselkedése! Igyekszem nem foglalkozni a múlttal és a jelenben élni, de nem tudom figyelmen kívül hagyni a képmutatást. Számomra egyértelműen kiderült, hogy nem volt igaz barátnőm!”

„Eszter annak érdekében, hogy saját magát védje, engem támadott. Én abban a hitben éltem a villában, hogy benne egy őszinte barátra leltem, nem láttam a valódi arcát. Amikor Kingát legyőztem a bokszgálán, ő lek*rvázott engem, és Eszter a hátam mögött az ő pártját fogta, vigasztalta, kibeszélt vele. Valószínűleg ilyen beállítottságú, így nincs értelme személyesen tisztáznom vele a sérelmeimet, de nagyon fáj! Madárnak érzem magam, hogy ilyen naiv voltam. Tudom, hogy nem lenne szabad foglalkozni a történtekkel, mert ez csak egy játék volt, de engem akkor is bánt. Minden ismerősöm és barátom azt mondta, hogy örült, amikor Eszti kiesett a villából, én meg nem értettem, hogy miért így álltak hozzá. Nem kellett volna megbíznom benne.”

Gergő az egykori alfahím viharos kapcsolata is véget ért. Seherezádé, ha még lappang benne mélyen valami kis szikra, akkor ideje aktivizálnia magát. Csilla ugyanis Siófokon maradt, Gergő pedig a fővárosban próbál szerencsét. A közel 100 kilométeres távolság véglegesen megpecsételte a szerelmesek sorsát, így Csilla most már a Facebookon is bejelentette a románc végét, bár az okokat firtató kérdésekre nem hajlandó válaszolni.

 

Nem vagyok hajlandó válaszolni senki kérdéseire, sem itt, sem privátban... Ne haragudjatok!

Gergő viszont megerősítette, hogy mostantól immár hivatalosan is szabad prédának számít az érdeklődő lányok számára.

Nem igazán szeretnék ebbe a dologba mélyebben belemenni, legyen elég csak annyi, hogy a hír igaz: amit Csilla kiírt az oldalára, az úgy van. Hogy mi az oka? Ő Siófokon, én Budapesten, ennyi. Nehezen tudtuk összeegyeztetni ezt az egészet.

Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Komment 25 | Reblog! 0 |

Hatmillióba kerül Csőrike pornója

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Annyi szexmunkával kacérkodó VV-szereplő volt már, mint égen a csillag, így bizonyára senkit sem lep meg, hogy korlátozott intelligenciájáról, de annál nagyobb ajkairól elhíresült VV Veronikánk is bizony a pornográfia sötét bugyraiba merült, ha már sajnálatos módon vége lett annak az állandó médiafigyelemnek, ami a valóságshow kapcsán övezte.

Nem ő az első, aki erre az útra lép: amíg az ötödik széria Vera pornófilmjétől volt hangos, a VV4-ben Jerzy, Gigi, Szandika, sőt (bár csak rendezőként) maga a győztes is belülről leste meg, hogyan is néz ki ez a világ.

Meg kell hagyni, Tomor András producer biztosra ment: minden valóvilágost megkeresett az ajánlatával, vagy az egyik, vagy a másik alapon. Róla már tudjuk, hogy ért valamit a szakmához, hiszen már Vera videójával is valószínűleg degeszre kereste magát. Bár feltételezhetjük, hogy a szűzen bekerült és ugyanúgy kikerült fiatal szívesen részt vett volna a produkcióban, mégis Veronika az, aki a címlapokra került sajátos hozzáállásával.

„Hatszázezer nem rossz, megegyeztünk, illetve mégsem, legyen inkább hatmillió” – így lehetne röviden összefoglalni a pálfordulást, illetve csőrpördületet. Bár először még tisztességes ajánlatnak vélte az összeget, úgy gondolta, csak kéne oda még egy nullácska. Meg egyetlen nagy szerelme, Cristofel a filmbe, ha már amúgy is ő erőltette ezt az egész „áremelést”. Hiszen mi más bizonyíthatná végsőkig összeforrt szerelmi kapcsolatuk, mint egy közös kis pornófilm?

>>VV Vera pornófilmje<<

Vera megvallja pornós múltját

Vera: Szexfilmmel akartam foglalkozni

Vera teljes vallomása a BeleValóban

Azt tudjuk, hogy egy SMS tanúsága alapján a furcsa pár bizony beleegyezett Tomor felkérésébe, de a dörzsölt üzletembernek ennyit aztán nem érnek meg a volt villalakók.

A gerlepár azzal védekezett az újságírói megkeresésekre, hogy csak azért mondtak ilyen nagy összeget, hogy lerázzák Tomort, mert tudták, ennyit úgysem hajlandó kifizetni nekik.

„Valóban tett nekem Tomor ilyen ajánlatot, s arról is beszéltünk, mennyiért érné meg a forgatás. Crisnek is mindent elmondtam, de végül úgy döntötöttünk, nem vállaljuk el. A hatmillióról szóló SMS-t Cris tanácsára írtam, mert tudtuk, ennyit úgysem tud kifizetni, s így akartuk lerázni. Ő viszont ezek után sem hagyott békén, napjában ötvenszer felhívott, én már a telefont sem vettem fel neki” – magyarázta Veronika.

***

Miközben Veronika nullákkal vitatkozott nullákról, Gergő élete teljesen kiürült: bármi is történt korábban, most tényleg vége ugyanis a párkapcsolatának. Bár ő odabent igen intenzíven kacérkodott egy furcsán röhögő szőkével, akire talán még emlékeznek is az Olvasók, úgy tűnt, ez belefért még barátnője, Csilla számára. Elvégre a fődíjért mindent.

Na de most! A jelek szerint a távolság marta szét szerelmük acélos láncait, mert a hölgy Siófokon, Gergő meg Budapesten próbált meg szerencsét próbálni. Mivel légipostán át nem megy a szex, a kapcsolat bizony zátonyra is futott. Okát még nem tudni, csak azt, hogy napjaink legmodernebb eszköze, a Facebook segítségével jutott mindenki az igazság tudomására: Csilla ugyanis hétfőn délután a Facebook-adatlapján osztotta meg a hírt: egyedülálló.

Gergő Seherezádét, Attila Kingát alázza

„Csilla Mészáros már nincs kapcsolatban, hanem egyedülálló" „Nem vagyok hajlandó válaszolni senki kérdéseire, sem itt, sem privátban... Ne haragudjatok!” – írja.

Gergő viszont nem akart csendben maradni, s így bár keveset, de azért közölt a nagyközönséggel.

„Nem igazán szeretnék ebbe a dologba mélyebben belemenni, legyen elég csak annyi, hogy a hír igaz: amit Csilla kiírt az oldalára, az úgy van. Hogy mi az oka? Ő Siófokon, én Budapesten, ennyi. Nehezen tudtuk összeegyeztetni ezt az egészet” – fogalmazott.

Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Komment 3 | Reblog! 0 |

Fecó csalással vádolja az RTL-t

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

 

 

A Villa megnémult dumagépe hosszas gondolkodás és elemzés után arra a megállapításra jutott, hogy valami nagyon nem stimmelt a kréta körül azon a párbajon, amikor el kellett búcsúznia Attilával szemben. Ráadásul egyik elődjéhez hasonlatosan nem által beleharapni az őt etető kézbe.

Azzal, hogy felfedték az arcomat a párbajon, manipulálták a szavazást. Sokaktól visszahallottam: amikor meglátták, hogy toronymagasan vezetem a szavazást, már nem is voksoltak rám többet. Nem hiszem, hogy negyvenöt perc leforgása alatt ennyit változott volna a szavazatok aránya. Ezekből mind azt szűrtem le, hogy roma nem nyerheti meg a ValóVilágot.


Attila megfordítva az eredményt megnyeri a párbajt, Fecó közönségében totál döbbenet

Fecót küldik az oroszlánok elé

Fecó legjobb pillanatai


Ráadásul, ami tényleg a pofátlanság őt sem hívják haknizni sehova sem. Ha emlékszünk Vera is panaszkodott a napokban, hogy a kutya sem kíváncsi rá és hiába ül egész nap a telefon előtt az még egyszer sem csendült meg, hogy legalább egy haknin fellépjen. Furcsamód még Csaba iránt sincs érdeklődés, pedig őt még a zenekarával is meg lehetne rendelni. De nem, a szépfiúra még nőnapon sem volt igény. Ellenben Attila azon a napon, több helyen is meg kellett, hogy mutassa magát. Lányok, asszonyok, hát mi van itt?!

Fecó teljesen el van keseredve és nem csak saját csatornáját hibáztatja, hanem az összes szórakozóhely tulajdonost is, akik véleménye szerint kirekesztik őt és rajongótáborát a discókból.

 

Egyetlen fellépésem sincsen. Nincs rám kereslet. Magamnak kell kihasználnom a hírnevem adta lehetőségeket. Tartok tőle, hogy azért alakult így, mert félnek attól a szórakozóhelyek tulajdonosai, hogy a fellépésem odavonzaná a romákat.

 

Fecó akkor nem érezte, hogy hátrányosan különböztetnék meg, amikor egy egész estés műsor keretben kelhetett egybe szíve választottjával és gyakorlatilag élőben közvetítették a nászéjszakáját. A csatorna képviselői mindenesetre kissé idegesen reagáltak a vádakra és nem is nagyon értik a volt játékosukat.

Nem ez volt az első alkalom, hogy állást mutattunk arccal, és nem is ez volt az utolsó. Lehet, hogy máskor is élni fogunk ezzel az eszközzel. Fecó villa utáni életét pedig azzal is segítjük, hogy a napokban debütálhat a Muzsika TV-n, mint mulatós előadó.


Fecóról már dal is született. Megnézni egyszerűen kötelező

 

A nagy probléma az, hogy a rokonság állítása szerint több millió forintot áldoztak a szavazásra és hát ez jó lenne, ha valahogy visszajönne.


A felháborodott sógor megmondja pontosan hány milliót költöttek SMS-re

 

A szörnyűségek azonban itt még nem értek véget. Verára szintén nagyon rájár a rúd. A napokban rövid tusakodás után kirúgták munkahelyéről, mert a vevők állítólag elpártoltak a cégtől és számos megrendelést is lemondtak miután kiderült, hogy miféle filmhez adta arcát és más testrészét az alkalmazottjuk.

>>VV Vera pornófilmje<<

Vera megvallja pornós múltját

Vera: Szexfilmmel akartam foglalkozni

Vera teljes vallomása a BeleValóban

Így hát Vera szintén hakni és most már munka nélkül maradt. Szerencséjére Bunyós Pityu lát benne némi fantáziát és elkezdte gladiátorrá kiképezni, a természete már adva is van hozzá. Így talán a boksz pályafutásból lehet, hogy lesz némi pénz a közeljövőben.

 

 

 Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Komment 54 | Reblog! 0 |

VV Kinga is vetkőzésre adta a fejét

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

 

 

Mondhatni Kingát megtalálta a szerencse, mert a lányok többsége kivételes kegynek tekinti, ha módja van a Playboy hasábjain megmutatni hogyan is hozta egykor a gólya. A bizonytalan idegállapotú villalakó áprilisban lesz a Playboy szemeket gyönyörködtető szépséges címlaplánya. Feltéve, ha képes lesz magáról röpke 5 hét alatt leadni 16 kilónyi zsiradékot. Nőt próbáló feladat az bizonyos. Hogy sikerül-e ennyire rövid idő alatt megszabadulnia a feleslegtől az csak a rajta múlik, de a doktorok már most jelezték nem biztos, hogy nem sínyli meg az egészsége a viharos fogyást.

Lehetséges ilyen rövid idő alatt megszabadulni ekkora súlytól, de az egészsége kárára mehet. Hetente ez 3 kiló mínuszt jelent, ami nagyon megviseli a szervezetet. A folyamatos edzésekkel a vitaminok távoznak a szervezetből, ezeket nagy mennyiségben kell pótolni. Ha viszont keményen diétázik, fennáll a veszélye, hogy nincs megfelelő visszapótlás. Orvosi felügyelet nélkül nem szabad ilyesmibe belefogni.

Orvosi aggodalom ide, észérvek oda, ugyan melyik lány ne kezdene eszeveszett koplalásba egy ilyen ajánlat hallatán.

Gőzerővel fogyózom azóta, hogy kijöttem a villából, és hét kilótól már sikerült megszabadulnom. A villában a bokszhét alatt beleszerettem ebbe a sportba, amióta kijöttem, Miló Vikihez járok edzeni. Emellett hetente egyszer zsírbontásos testkezelésre járok. Kaptam szétválasztó diétát is, amelyet szigorúan be is tartok.

Milo Viki kicsit szkeptikus, ami a lehetséges eredményeket illeti, de szerinte is megéri a próbálkozás, mert mindenképpen előnyére válik majd Kingának a fotózáson.

Volt idő, amikor még a vékony lány meztelensége vonzotta a nézőket:

Kinga méregdrága melleinek játékát mi ingyen élvezhetjük

A cél, hogy ismét 54 kilós legyen, de ez ennyi idő alatt nem fog sikerülni. Viszont a futó- és bokszedzéseknek köszönhetően erősödni fog, szálkásabb lesz. Nem csontkollekció lesz a képeken, hanem formás nő, aki elvarázsolja a pasikat.

               

Lássuk hát, hogy a jövő hónapban mit sikerül alkotni és megérte-e a fáradságot az eredmény és eléri-e legalább a Gigiről készült képek színvonalát.

 

Gigi és a Playboy videó

Még egy csemege az ínyenceknek ezen a videón megnézhető a fotózás menete és Persze maga Gigi is abszolút ruha nélkül. A videó 18+ kategóriás.

Nem mindennapi látvány, reméljük most is lesz hasonló eredmény

 Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

Komment 5 | Reblog! 0 |

Vera itt hagyja a hálátlan rajongókat

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

 

 

Vera hatalmasat csalódott. Úgy néz ki, hogy a műsor befejeztével már nem kell senkinek. Valahogy nem pont így képzelte ő ezt az egészet. Közel fél évig szórakoztatta a nagyérdeműt és most mindenki hátat fordít neki? Hát ezért játszotta meg a félbolond angol nevelőnőt, hogy még egy nyavalyás autogramosztásra se kapjon meghívást? És bizony, tényleg nem úgy alakulnak a dolgok, mint sem az várható lenne. Igaz, hogy a pornófilm Oscar-díj átadására meghívták, de ezenfelül a többi néma csend. Se hakni, se fellépések, de még egy mezei reklámfilm felkérés sem érkezett. Mi történt hirtelen a sok ezer rajongóval, akik eddig olyan vehemensen imádták a Villa boszorkányát? Nagyon úgy tűnik, hogy a lány pillanatok alatt bebetonozódott a vérciki kategóriába, ahonnan már egy nagyteljesítményű ipari vésővel sem lehetne egykönnyen kifaragni.

Nincsenek fellépéseim, nem hívnak sehova, nem erre számítottam. Folyamatosan a képernyőn voltam, ehhez képest most senki sem kíváncsi rám. A munkahelyemről elbocsátottak, haknijaim nincsenek. Albérletet kell fizetnem és 60 ezer forint hiteltörlesztést. Még egy hónapig el tudom magam tartani, de utána elképzelésem sincsen, hogy mi lesz velem. A családom segítsége nélkül nincstelen lennék.

Vera előtt még nyitva állna a lehetőség, hogy visszatérjen a felnőttfilmes világba, mert már kiesése előtt is komoly ajánlatokat kapott. Viszont, mint mondta nem áll már szándékában a kamerák elé térdepelni, ezért még az Oscar díj átadására sem fog elmenni.

Így most az a nehezen emészthető eset állt elő, hogy amíg Attila elvitt mindent, amit lehetett és ráadásul alig bír eleget tenni a meghívásoknak, addig a műsor alatt magát erkölcsi magasságokba helyező Vera kénytelen lesz valami munka után nézni. Tegnap végül is megfenyegette a sajtón keresztül a hálátlan nézőket, hogy egy hónap elmúltával külföldre távozik, hacsak valami különleges csoda folytán nem kapja szárnyra a média ez idő alatt.

Megoldás lehetne még, hogy a pornófilm eddig befolyt bevételekből valamilyen módon részesedhetne a főszereplő is. A producer és a forgalmazó sajnos elzárkózik az osztozkodás elől, így legfeljebb a peres út maradhatna. A megközelítőleg 10 milliós haszonból úgy tűnik Vera nem fog semmit sem látni.

>>VV Vera pornófilmje<<

Tudomásom szerint egy casting videóról beszélünk, amiért nem szokás a résztvevőnek pénzt adni. Amennyiben Vera a film készítőjével nem arra szerződött, hogy haszonszerzés céljából piacra dobják az elkészült anyagot, akkor szerződésszegés történt, még akkor is, ha a megállapodás csak szóban köttetett meg. Amennyiben bizonyítható, hogy a videót nem a rendeltetésének megfelelően használták, perképessé válik a történet, de ez esetben Verának kell bizonyítania, hogy a terjesztéséhez nem járult hozzá – mondja egy a helyzetet jól ismerő ügyvéd.

 

 

Vera: Szexfilmmel akartam foglalkozni

Vera teljes vallomása a BeleValóban

 

A baj csak az, hogy Vera elmondása szerint kapott ő pénzt a castingért méghozzá nem is keveset. A szakma berkeiből azonban egy bennfentes ezt is cáfolja. Szerinte ilyen típusú filmekért senki nem kap pénzt, de még ha kapna is akkor is csak filléreket adnak egy ismeretlen feltörekvő pornószínésznőnek.

Egy igazi világsztár is legfeljebb ezer eurót kaphat egy filmért, de ezt a jelen piaci helyzetben már sehol nem fizetik ki. Ha ezzel az összeggel számolunk, akkor a tízmillió forintért harminchárom filmet kellene Verával leforgatni, hogy megdolgozzon a pénzéért.

 

 

Vera nem érti mi a baj vele és miért nem rajongják körül a nézők, mint Attilát. Abban látja már csak a megoldást, ha külföldön folytatja az életét. Azt még nem árulta el, hogy milyen munkakörben szeretné ezt megtenni, de nemsokára nyílván ez is kiderül. Addig az udvarlókat sem fogadja, mert állítólag annyira sokkolta az őt ért hátrányos megkülönböztetés, hogy képtelen a férfiakra koncentrálni.

Eltitkolt jelenet: Vera leköpi Attilát

Vera első találkozása a rajongókkal. Kap hideget-meleget

Kulisszatitkok a párbaj alatt, Péter és Kinga egy igazán titkos dolgot is elárul Veráról


 

 Legnézettebb videók:

A titkos információk a nyertes személyéről

 VV Éva vall az alkoholizmusáról, de valami már megint nem stimmel vele

A szépséges VV4 Anikó kevéssé ismert zuhanyzós felvétele

>>VV Vera pornófilmje<<

Szaftos beszámoló a swingerklubos kalandokról

Médiatörténeti pillanat: Éva részegen átveszi a hatalmat a stúdióban

Lilu: Szop*atok le mind!

 

Komment 16 | Reblog! 0 |

Ha érdekes infód, vagy véleményed van:


Utolsó kommentek

Szavazz kedvencedre!

Angol fordítás

Angol fordítás, műfordítás rövid határidőre. Meglepően jó áron. blitzkr13g2@gmail.com

Linkek

Nincs link felvéve